Hetedik alkalommal rendezik meg a Civil Licit árverést

2014. június 17.

Hetedik alkalommal indul útjára a Civil Licit fenntarthatósági árverés, melynek keretében civil szervezetek üzleti szolgáltatásai kerülnek kalapács alá, melyekre vállalatok vezetői licitálnak. A civil szervezetek minden évben pályázat keretei között nyerhetik el a jogot az aukción való részvételre. A szervezők több mint száz jelentkezőre számítanak az idén, mely az előző éves eredménynek majdnem dupláját jelentené. Pályázni már lehet.

Civil szervezetek üzleti szolgáltatásokkal pályázhatnak immár hetedik alkalommal a Civil Licit fenntarthatósági aukción való részvételre. A különleges árverés során ugyanis nem adományokat gyűjtenek a szervezők a non-profit szervezetek számára, hanem olyan civil üzleti szolgáltatások bemutatására és megvásárlására adnak lehetőséget a program elindítói, melyek vállalatok számára jelenthetnek üzleti lehetőséget a fenntarthatóság égisze alatt. „Üzleti találkozóra hívjuk a cégeket és vezetőiket, akik nyitottak és elhivatottak a környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránt, illetve fogékonyak arra is, hogy bizonyos szolgáltatásokat a civil szektortól vásároljanak, bízva szakértelmükben, látva tudásukat" – mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit Alapítvány és a program szóvivője. „Kijelenthető, hogy a non-profit szervezetek szolgáltatásai évről évre fejlődnek, a vállalatok pedig egyre nagyobb kedvvel vásárolnak az aukción" – tette hozzá a szóvivő.
A civil szervezetek minden évben pályázat útján nyerhetik el a jogot a Civil Licit fenntarthatósági aukción való részvételre. Az idén a szervezők tizenkét szolgáltatást kívánnak árverésre bocsátani a beérkezett pályaművekből. Pályázni a környezeti és társadalmi fenntarthatóság valamennyi területéről lehet, a fő szempont a vállalati működésbe való beépíthetőség, hasznosíthatóság. A szolgáltatások lehetnek önkéntes programok éppúgy, mint képzési vagy éppen tanácsadói feladatokat felvállaló projektek. A civil szervezetek szolgáltatásait 2014. július 11-éig várják a szervezők, melyeket egy független bírálóbizottság értékel majd és választja ki a pályaművek közül a legjobbakat.
A pályázati kiírás és a pályázat feltöltése menüpontok a http://civillicit.hu/ oldalon érhetők el.
forrás: civil.info.hu