Önkéntes napok Szegeden

Esemény időpontja: 2014. április 11.
Április 11-13 között önkéntes napokat szerveznek Szegeden, melyre minden közösségért tenni akaró fiatalt szeretettel várnak!

A Szegedi Ifjúsági Ház D2 Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpontja együttműködésben a Talentum Alapítvánnyal a Global Youth Service Day elnevezésű nemzetközi program keretében önkéntes napokat szervez. A három napos program célja a fiatalok bevonása különböző közösségi tevékenységekbe, amelyek arra serkentik őket, hogy aktívan bekapcsolódjanak számos, a szegediek számára hasznos önkéntes tevékenységbe. Aki igényli, tevékenységét az iskolai közösségi szolgálat keretében elismerjük. Minden résztvevőnk emléklapot kap ajándékba.
A program
2014. április 11.
A tevékenységek délután 3-tól 6-ig zajlanak. Helyszín az Ifjúsági Ház Maros terme. A résztvevők megismerkednek egymással és a tevékenységek koordinátoraival. Kis és nagycsoportos csapatépítő programra, a következő két nap tevékenységeinek bemutatására, az önkéntes csoportok kialakítására, valamint egy rendhagyó közös fotó készítésére kerül sor.
Április 12., szombat
A fiatalok koordinátorok vezetésével kiscsoportokban a kiválasztott helyszíneken különböző, a közösség számára hasznos önkéntes tevékenységeket valósítanak meg. A tevékenységek befejezését követően ismét találkozóra kerül sor, melynek célja a nap tapasztalatainak összegzése. Helyszín az Újszegedi Partfürdő, rossz idő esetén a Belvárosi Mozi galériája. A tevékenységek során az önkéntesek számára teát és zsíros kenyeret biztosítunk.
Április 13., vasárnap
Délelőtt 10 és 12 óra között minden csoport befejezi tevékenységét, majd a Szegedi Partfürdőn közös főzésre, zenélésre, sporttevékenységekre kerül sor.
Az önkéntesek által végezhető tevékenységek (zárójelben partnerszervezeteink; a választható tevékenységek listája bővülni fog):
- tópart-takarítás (Herman Ottó Horgász Egyesület)
- kreatív dekoráció készítése (Ortutay Gyula Kollégium)
- játszótér melletti falrajzok felújítása (Szeged-Alsóvárosi Ferences Rendház és Plébánia)
- Tavaszi Kulturális Fesztiválon berendező, koordináló tevékenységek (Radnóti Miklós Gimnázium)
- kreatív fotózás az önkéntesség témájában a járókelők bevonásával (Szegedi Ifjúsági Ház)
- adományosztás, gyerek felügyelet (Fatima Ház Alapítvány)
Kérjük, ha részt kívánsz venni a programon, a jelentkezési lapot küldd vissza a d2szeged@gmail.com címre!
forrás: szegedma.hu